Dunakeszin született értelmiségi családban. Apját korán elvesztette. Két bátyja emigrációban halt meg. Attila a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. Haza 1946. október 23-án érkezett. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Mérnök apja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott egyetemen, vasesztergályos tanuló lett. Versenyszerűen sportolt. 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott kerettagja, pisztolylövésben legyőzte Benedek Gábort, aki olimpia-i és világbajnok lett. Úszásban és lovaglásban is a legjobbak között volt.
Összeesküvés vádjával 1950. december 8-án letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordította.
1954 májusában írta első versét (Így bocskorosan), mely lelkierőről, optimizmusról tanúskodik. Ez Nagy Imre befolyásának, az átmeneti enyhülésnek is az időszaka. A magánzárkák használata szünetelt, az elítélteknek megengedték, hogy a gombüzemben és csillámpala-műhelyben dolgozhassanak. Addig csakis szemre húzott sapkával, hátratett kézzel és egyesével engedélyezték a sétákat. Akkor ezeket a sétákat használták találkozásra, beszélgetésre. Valóságos irodalmi kör szerveződött itt (a Füveskert-csoport): Tóth Bálint, Szathmáry György, Tollas Tibor, Péterfy Vilmos, Márkus László, Hámory Jenő. Beszélgettek, WC-papírra írt verseiket olvasták fel egymásnak. Később műveiket a nyugaton megjelent Füveskert-antológiában adták közre, mely a börtönkápolna előtti füves parkról kapta a nevét.
A nagy dunai árvíz idején 1954. július 18-án a váci börtönből a jéghideg, áradó Dunát átúszta – ez nem csekély sportteljesítmény volt –, és Budapestre szökött. Három nap múltán – miután valaki elárulta – letartóztatták, és újra bebörtönözték. A budapesti Kozma utcai fogházba vitték és hónapokig szigorított magánzárkában, sötétzárkában tartották. Innen 1956. október 30-án szabadult. Szabadságharcosként november 4-étől részt vett az utcai harcokban. A Rókus kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadik T–34-es gépfegyversorozatából halálos lövés érte. A költő földi maradványainak végső nyughelye ma a Kerepesi temető 21-es parcellája.
(forrás: Wikipédia)
A vers
Gérecz Attila
Karácsonyi ének a börtönben
Szürke falakon túl, messze, gyertyák gyúlnak,
Ünnepi harangok imára kondulnak.
Komor szájunk szélén keserű vonások
– Hallod, Názáreti?
Súlyosak a láncok.
Lüktető városok élete csendesül,
Millió gyűlölet könnyekké szelidül.
Kiégett szívünkön már nem csordul bánat.
– Hallod, Názáreti?
Megtörték a vágyak.
Kacagó kicsinyek ámuló szemekkel,
Derűs emberpárok zsolozsmás lélekkel.
Hajlott hátunk bűnös alázatra görnyed.
– Hallod, Názáreti?
Vedd el életünket!
Fia képe előtt leboruló asszony,
Drága vonásain torzul a fájdalom.
Könnybefúlt hangjában mély kínok zihálnak.
– Hallod, Názáreti?
Segítsd az anyánkat!
Nedves zárkák alján összeroskadt árnyak.
Fásult, néma vággyal szent csodára várnak.
Vasrácsokon átal halvány fényre néznek.
– Hallod, Názáreti?
Peregnek az évek...
Tágult pupillákon tébolyult kín lángja.
Négy zokogva készül a mártírhalálra.
Torkához kap, s felsír álmában a gyermek:
– Hallod, Názáreti?
“Apámat ne engedd!”
Megtiport országon dühöng szilaj átok.
Neved, rohadt dühvel ócsárló pofájok
Káromolva töri csendjét a szent éjnek.
– Hallod, Názáreti?
Megbocsátunk... – Érted!
Túl a szitok zaján felcsendül az ének.
Zúg, dagad, hömpölyög, felujjong a lélek.
Megrendül a börtön, recsegnek a zárak,
Rab torkok harsogják szerte a világnak:
Dicsőség Istennek, békesség a népnek
– Hallod, Názáreti?
Hozzád száll az ének.
(Márianosztra, 1955. dec.)
(forrás: innen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése